1717-ben a késmárki protestánsok 3 hónapos rekordidőben építették fel a valamikori első, kisebb méretű fa artikuláris templom helyén az „új“, Szentháromság-templomot. Az épületek egymást követték az 1681-es soproni országgyűlés rendelete nyomán, amely pontosan meghatározott feltételek mellett engedélyezte a protestáns templomok építését. A feltételek egyike az építőanyagra vonatkozott és ennek köszönhetően ma is megcsodálhatjuk ezt az impozáns, szakrális faépítményt Késmárkon.

A templomban 1541 ülőhely van, ezért gyakran koncertek helyszíneként szolgál.

Noha külsejében kevéssé feltűnő és beleolvad a régi szepesi városi házak színvilágába, belső tere lenyűgöző, szokatlan stílusban díszített. A templom belső felületeinek túlnyomó része, beleértve a mennyezet egészét, megkapó képekkel díszített. Érdekes mindemellett, hogy valamennyi festményt fára festették.

A fafaragások és a XVIII. század elejéről származó oltár a késmárki Lerch János mester munkája. Az eredeti artikuláris templomból maradt fenn a mai templom közepén álló masszív keresztelőmedence. Építészeti szempontból a templom legrégebbi része a sekrestye falazata – ami eredetileg egy 1593-ban épült fogadó fala volt, ehhez építették hozzá a fatemplomot.

A szerényebb eredeti templom mellett egy modern, a XIX. század elején épült evangélikus templom áll. A protestáns "háromszöget" az evangélikus líceum késő barokk épülete egészíti ki, amely számos kiváló írót, jeles személyiséget adott a világnak : Pavol Országh Hviezdoslav, František Nádaši-Jégé, Július Barč-Ivan, Janko Jesenský, Martin Kukučín, Martin Rázus, Pavol Jozef Šafárik és Jonáš Záborský.